2012.06.18.
10:45

Írta: RolFic

Az Ebook eladások szárnyalnak az USA-ban, ellenben nálunk még csak most indult el az első Ebook 'pláza'

Már évek óta lehet hallani, hogy az Ebook-ok le fogják nyomni a hagyományos könyveket, és igazából mindannyian tudjuk, hogy ez így is lesz... viszont mint mindenhez, ehhez is meglehetősen sok idő kell.

A Mashable múlt heti cikkje alapján látszik, hogy az USA-ban, már több Ebook-ot adnak el, mint hagyományos (keményfedeles) könyvet, ami már nem is tűnik meglepőnek, elvégre az Amazon rendkívül alacsony áron árulja a Kindle-t.

Magyarországon viszont teljesen más a helyzet. Múlt héten olvashattuk, hogy elindult az első, kifejezetten Ebook-ok értékesítésére koncentráló vállalkozás Book&Walk néven. Ami számomra meglepő volt, hogy nem a Bookline vágott bele nagy lendülettel az Ebook bizniszbe, hanem lehetőséget hagyott egy kisebb cégnek. 

Az USA-ban ugye az Amazon abszolút uralja a könyvpiacot, és az Ebook piacot egyaránt. A Bookline elindulásával sokan gondolták, hogy ez lesz a mi 'Amazonunk', mert a weboldal felépítése és üzleti modellje is kísértetiesen idézte az amerikai nagy testvér jól bevált receptjét, amit némi magyaros fűszerrel ízesítettek, ami nem tett jót az üzleti modellnek az pedig, hogy az Ebook piacon teret hagytak másnak egy meglehetősen hibás üzleti döntésnek gondolom.

Szurkolok a Book&Walk-nak és az Ebook-ok terjedésének, remélem sikerül a hagyományos papír alapú könyveket 5 éven belül leváltani.

Van Ebook olvasótok, és próbáltátok már a Book&Walk-ot?

Szólj hozzá!

Címkék: ebook

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinetrendek.blog.hu/api/trackback/id/tr284595419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása