2012.10.31.
10:29

Írta: RolFic

Gondolkodni kéne megtanulni

Rettentően foglalkoztat, hogy mennyire fogja átalakítani a gondolkodásunkat és a memóriánkat ez a teljesen új világ, ahol a zsebünkből előrántva az okostelefont pillanatokon belül választ adhatunk számtalan kérdésre.

Ez viszont úgy tűnik, hogy engem jobban foglalkoztat, mint azokat, akiknek ez lenne a dolguk az oktatási minisztériumban, hiszen a minap olvastam az Index-en, hogy haladunk a digitális írástudatlanság felé. A cikk lényegét az alábbi pár sor tökéletesen összefoglalja, és több mint felháborító!

A közelmúltban egy informatikatanárokból álló csoport felhívást tett közzé, amiben arról írtak, hogy az új kerettantervet elfogadhatatlannak tartják. A tanterv ugyanis radikálisan csökkenő óraszámokhoz megtaníthatatlan mennyiségű anyagot rendel, ez pedig tarthatatlan egy elsősorban gyakorlatra épülő képzésben. A Nemzeti Alaptanterv tehát teljesíthetetlen követelményeket támaszt az informatikatanárokkal szemben.

Ahelyett, hogy azon dolgoznának az arra kinevezett illetékesek, hogy újratervezik az ósdi oktatási rendszert, azon munkálkodnak, hogy az informatika oktatást megvagdalják egy olyan világban, ahol lassan minden a számítógépek körül forog! 10-15 évvel ezelőtt is eléggé lent volt az informatika órák színvonala, de szerencsére ezen, most még rontani is szeretnének az illetékesek!

Ha a kevésbé tehetősek nem vagy alig találkoznak számítógépekkel az iskolában nem lehet majd tőlük elvárni, hogy bármilyen modern munkát el tudjanak végezni, vagy akár csak időpontot foglalni az okmányiroda weboldalán. Nem gondolom, hogy olyan oktatási reformon kellene gondolkozni, ami életképtelen fiatalokat fog eredményezni, a cél sokkal inkább az kellene, hogy legyen, hogy felkészítsük az ifjúságot a nagybetűs, modern életre.

Például alap kellene, hogy legyen az intenzív informatikai oktatás, gépírás órák és nem ártana legalább a pénzügyek alapjait megtanítani!

Az számos forrásból látszik, hogy nálunk rohamosan romlik az oktatás minősége, etiópiában ezzel szemben azon kísérleteznek, hogy meg tudnak-e tanulni a gyerekek olvasni tanár nélkül pusztán táblagépek segítségével! (forrás: Index.hu) Erre mondom, hogy ez már igen! Ilyen előremutató kutatásokra és előremutató gondolkodásra van szükség! Azon kell munkálkodni, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson a rendszerben, ehhez pedig szükség van megfelelő oktatásra, ami valóban olyan tudást ad amire szükség van a modern világban!

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás jövő

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinetrendek.blog.hu/api/trackback/id/tr214880685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása